Kitartás
Napjainkban mindenkit szőnyegbombázás szerűen terítenek be a különböző ajánlatok a sportlehetőségekkel, edzőtermekkel, edzésprogramokkal és szabadidős elfoglaltságokkal kapcsolatban.
Ez korunk nagy ajándéka fiataljainak számára. Sokan gondolják úgy, hogy „jaj de jó, akkor mindent kipróbálhatok, és majd ami tetszik, azt fogok sportolni”. De vajon ez tényleg ajándék? Vajon mindenki számolt azzal, hogy ezzel mi mindent tanít még meg?
Ha valaki a gyermeke sportolását szeretné ilyen módon megoldani, akkor valamit elfelejt. Tény, hogy a gyerek mindent ki fog próbálni, és annyi mindet csinál a gyermekkora végére, hogy a mostani felnőttek csak álmodozhattak róla, amikor hasonló életkorúak voltak, de mint a régi mondás szerint, „aki sokat markol, keveset fog”. Másként, ha valaki gyerekként minden évben 1-2 új sportot kipróbál, mire felnő, pont semmihez se fog érteni. Mivel ahhoz, hogy valaki tényleg el tudjon mélyülni. Van, aki számára ez már természetes, automatikusan kiirtva a hűséget, kitartást, a tiszteletet. Vannak, akik arra nem méltatják az edzőjüket, hogy sportágváltás alkalmával elköszönjenek. Bár ezek az emberek saját magukról állítják ki a bizonyítványt. Magam úgy gondolom, hogy az ilyen viselkedés annyira elítélendő, hogy jobb, ha minél előbb távoznak a csapatból.
Ha tanácsot kellene adnom, akkor azt mondanám, hogy ha valaki hozzá közel álló harcművészetet talál, akkor tartson ki mellette azokon a napokon is, amikor fáradt, nehéz elindulni otthonról, mert kint hideg van, vagy talál magának elsőre több előnnyel kecsegtető elfoglaltságot. Mert egyáltalán nem biztos, hogy ami elsőre jónak tűnik, az hosszú távon is előnyösebb, mint a ju jitsu gyakorlása, az önvédelem elsajátítása, egy harcművészeti stílusban való elmélyedés, egy izmos, egészséges test kialakítása, egy sportos életmód eltanulása. És még hosszan sorolhatnám azokat az előnyöket, amit az tud nyújtani, ha valaki a mi csapatunkban tanul kitartóan egy sportág, harcművészet, esetünkben a judo vagy a jiu jitsu hihetetlenül összetett világában, ahhoz jó néhány évre is szükség van. A mesterként pedig, túl néhány évtized gyakorláson, még mindig szivacs-szerűen szívom magamba az új tudást, amit mesteremtől és a gyakorlásból fakadó új dimenziók felfedezéséből fakad.
Hogy mit üzenhet még egy gyermek számára az évenkénti sportágváltás?
Valami olyasmit, hogy ha nő az elvárás nyugodt szívvel keress magadnak másik csapatot, ahol nem kell megszakadni a munka súlya alatt. Végül is ettől is várható jellemfejlődés……… De vajon ezt akartuk?