Hűség
Akitől a technikákat, módszereket, az elméleti és gyakorlati tudást tanulom, azt nem hagyom magára, nem hagyom ott.
Ha valamiért elszólít az élet, visszatalálok a mesteremhez és a dojó-hoz, mert adott valamit, ami befolyásolja az egész életemet.
Ha egy mestertől technikát tanulok, akkor bár az én céljaimat szolgálja, mégis a mesterem hírnevét öregbíti, melyről mindenkinek tudnia kell, ezzel hálálom meg mesterem tanításait.
Ha olyan helyzetbe kerülök, ahonnan tudom segíteni mesterem és a dojo munkáját, akkor megteszem azt, ezzel tudok egy keveset visszafizetni a rám hagyományozott tudásból.
Hogy ez miért fontos?
Mert a mai világban divattá vált, hogy az egyén csak addig tart ki valaki vagy valami mellett, amíg az neki kényelmes és haszna van belőle, majd amikor a könnyebb út nagyobb sikerrel kecsegtet, gyorsan elfelejtse a helyet és személyeket, akik nélkül nem az lenne, akivé fejlődött. Ezzel gyorsan kiölhető a hűség, mint az egyik legfontosabb jellemvonás egy jituska (jiu jitsut gyakorló) tulajdonságai közül. Pedig a mester nem azért tanít, hogy utána valaki mindent hátra hagyva máshol csillogtassa a már megszerzett tudásmorzsát.
A mester látni szeretné, hogy tanítványai hogyan fejlődnek egyszerű emberből komoly harcművészekké. Nem haragszik, mert valaki hűtlen, hisz ezzel naponta találkozik, hanem vérzik a szíve, mert egy ügyes ember elkallódik és jól tudja, hogy mi lehetett volna belőle.
Gyerekek esetében ez a szülő felelőssége, melyet a gyerek eltanulja és biztonsággal használja a saját, majd az ő gyermekei nevelésénél.
Vajon megéri hűtlennek lenni?
Nem hiszem, de tudom, hogy tanítványaim, akik akár gyerekként, akár felnőttként velünk edzenek, hordozói lesznek ennek a kitűnő tulajdonságnak, példát mutatva és tartást adva a jelen kor embereinek, életben tartva a szamuráj hagyományokat.
forrás: Shihan Ziegler Csaba