Az okinawai harcművészet története
Az okinawai szigetcsoport együttesen sok kis szigetet magába foglal, mindegyiknek csodálatos panorámája, egyedülálló kultúrája és közös története van. A 12. században Okinawa sok területre szakadt, mindegyik egyenként a saját törvényei szerint intézkedett. Az egyes szigeteket egy Gusuku-val (vár) látták el, innen ellenőrizték a környező falvakat. Számtalan harc zajlott le a különböző törzsi vezetők (Aji) között a 12-13. században, majd a szigeten három kis állam jött létre a harcok és a törzsi szövetségek következményeként, a Chuzan (Hegy közepe), a Nahan (Déli hegy) és Hokuzan (Északi hegy) nevű államok. Ezt a korszakot Sanzan.jidai-nak (három hegy ideje) nevezték.
Körülbelül a 14. században a Chuzan királya Sattô, Nazan királya Haniji és Ofusato Hokuzan királya egymástól függetlenül diplomáciai kapcsolat kiépítését kezdeményezte Kina felé. Chu Yuen Chang kínai császár a Ming dinasztiából egyetértett a Ryukyu dinasztiából származó Sattô király törekvéseivel és fogadta követét.
A történészek szerint Sattô király meghívása a kínai császár udvarába csak a kiemelt méltóságú államfők kiváltsága volt, mely lehetővé tette egy hosszú távú kapcsolat kiépítését. Sattô fivérét, Taikit küldte a megfelelő adóval a császárhoz. Innen indult egy hosszú távú kapcsolat Kína és Okinawa között. 1372-ben a Ryukyu dinasztiát a kínai császár szertartásosan Kína hűbéresének nevezte.
1429-ben egyesítette Shô Hashi király a három királyságot és megalapította Ryukyu-birodalmat, amely méretét tekintve igen kicsi volt. A 14.-16. század közötti rövid időszak egyike az arany kereskedelmi időszakként ismerteknek, a Ryukyu-birodalom a kereskedelmi kapcsolatok központjává fejlődött Kína és más szomszédos országok között. Ming császár örült, hogy Okinawával felvette a kapcsolatot. Diplomatákat küldött két éves időszakra, azzal a megbízással, hogy a királynak ajándékokat adjanak át. Okinawán ezt a küldöttséget nagy tisztelettel a király székvárosában, Shuri várkastélyban fogadták. A követeket még a japán Satsuma-klán (1609) általi, a szigetcsoport elleni invázió után is 1866-ig rendszeresen küldték Okinawára. Ezen követek látogatása idején a kínai kempo sok mesterét itt találhatták, akik számos követőre találtak. A Shuri-ban és Naha-ban való várakozás folyamán aktattak kínaiakat, Okinawa mestereit és magasabb társadalmi rétegekhez tartozókat a művészetre.
1874-ig a Ryukyu-dinasztia minden második évben hajókat indított Kínába nemesi rangú küldöttekkel. Ezek a hajók a kínai császárnak szánt értékekkel voltak megrakva. Az út folyamán komoly küzdelmeket folytattak a kalózok ellen, ezért a személyzet és a küldöttek is fel voltak fegyverezve és harcművészetekben jártasak voltak. Ennek következtében elfogadható, hogy az alapok egyike, amiért a harcművészetek színvonala egy olyan kis szigeten, mint Okinawa magasra fejlődött, a rakományok védelmének következménye.
1392-ben Sattô király uralkodása alatt, kínai szerzeteseket és kézműveseket engedett az alacsonyrendű Kume faluba, Okinawára. Később ennek a falunak a lakói irányították a kereskedelmet és a kapcsolatokat Okinawa és Kína között. Feladataikhoz tartoztak a hivatalos dokumentumok, utasítások, futárszolgálat és tolmácsfeladatok ellátása. A kínaiak Kume-ban a lakosokat is oktatták a kínai Kempora.
Néhányan közülük – a Kínába elküldött nemesek Okinawáról – ott hosszú ideig alacsonyabb rendűek lehettek és megtanulták a kínai Kempót az ottani iskolákban. Teikushi (Fujian) tartományban Okinawa királya bátorította az akkor ott lakó honfitársait, hogy alattvalói befogadják azokat, akik tanítani érkeztek oda. Ebből a történelmi eseményből következett az Okinawa-karate egyedülálló formája (egykor „Ti”-nek nevezték), valamint Okinawa-kobudo létrejötte is. A kapcsolatok Okinawa, Kína és más délkelet-ázsiai országok között ehhez hozzájárultak, ezeket a régi védelmi ágakat tovább fejlesztették és úgy tökéletesítették, ahogyan mi ma ismerjük.
A Ryukyu-birodalom idején megnevezték, hogy a Shuri vidékén kifejlesztett és gyakorolt karate volt a Shuri-Te. rn A védekező technika, ami Naha kereskedlmi központjában fejlődött ki, a Naha-Te. Mindkettő kombinációját Tomari-Te-nek hívták, Tomari-tól származtatták, ami egy Naha és Shuri között fekvő vidék. Ezen a területen fejlesztették ki a rn híres Bujin-t (szakértők a védelmi technikákban). Ezt a hagyományt továbbította és közvetítette utódainak. Ez a hagyomány még ma is az őt megillető helyet foglalja el.
Mind a karate, mind a Kobudo mestereknek tiltott volt, és technikáikat titokban tartották, sohasem fogalmaztak meg egyetlen művet sem írásban. A számos Bunjin technikát az utódoknak a közvetlen oktatás vagy szájhagyomány formájában közvetítették.
Miután Okinawát hivatalosan Japán egyik prefektúrájának nyilvánították, új törvényt vezettek be azért, hogy ezen tudományágak titoktartásának véget vessenek. A Meiji-korszak (1868-1912) képzési rendszerében a Karatét és a Kobudot egy program részeként a sportoktatásban az iskolákban felvették a tananyagba. Innentől a Karatét és a Kobudo-t nyilvánosan bemutatták a Taisho-korszak (1926-1988) alatt ezek a harcművészeti ágak elterjedtek a világon.